Komárom városát a honfoglalás után, a 11. században alapították. A Magyar Királyság idejében Komárom vármegye székhelye volt, a városi rangot 1265-ben kapta meg. A város a török hódoltság idején végvárként funkcionált, az 1594-es sikertelen török ostrom után kezdődött meg a komáromi erődrendszer kiépítése. Komárom történelme során számos viszontagságot megélt. A 18. században földrengések és tűzvészek pusztították, olyannyira, hogy II. József át akarta az egész várost költöztetni a Duna déli oldalára, a mai magyarországi Komárom, a 19. század végéig Új-Szőny helyére, amelyet 1896. július 1-jén egyesítettek Komárommal. Mégis, a 19. század elején az erőd megerősítésével az akkori magyar föld legerősebb katonai bázisává nőtte ki magát a település, nem véletlen, hogy 1849-ben, Klapka Györgynek köszönhetően, a komáromi erőd volt az utolsó, amelynek a katonái letették a fegyvert a szabadságharc zárásaként. A város évszázadokon keresztül híres volt kulturális életéről - Csokonai itt udvarolt Lillájának, Jókai Mór itt nőtt fel, Egressy Béni itt írta a Klapka-indulót. Itt született Lehár Ferenc zeneszerző, aki bár élete nagy részét Ausztriában élte le, haláláig, 1948-ig magyar állampolgár maradt, és szülővárosát sosem feledte. Komárom a magyarországi történelemben több alkalommal is komoly szerepet játszott. Ez volt az a város, ahol V. László király született, vagy ahol Beatrix, Mátyás király felesége összehívta a királyválasztó országgyűlést férje halála után. S Komárom volt az a város is, ahol Ferenc József ifjú felesége, Sissy elsőként magyar földre lépett a mai Erzsébet-szigeten. Az első világháború zárása jelentősen megváltoztatta Komárom sorsát. 1919-ben a csehszlovák hadsereg elfoglalta a várost. A magyar csapatok április 30-án eredménytelen kísérletet tettek ugyan a visszafoglalására, a trianoni szerződés végleg rögzítette a kialakult állapotokat: a Duna bal parti része Komárno néven a Csehszlovák Köztársaság része lett.

Komárom (szlovákul Komárno) ma város Szlovákiában, a Nyitrai kerület komáromi járásában.