Komárom

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Benkő Géza nevét vette fel a Komáromi Jókai Színház stúdiószínpada

A 2017-ben 48 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt színész, Benkő Géza nevét vette fel a Komáromi Jókai Színház stúdiószínpada. 

Benkő Géza színész a szlovákiai magyar stúdiószínházi pódiumművészet műfajának egyik legkiválóbb képviselője volt. 2017-ben bekövetkezett halála megrendítette a színházi világot. Az ismert színész művészi ars poeticája és életének mozgatója az útkeresés, a kísérletezés volt, ezért döntött úgy a Komáromi Jókai Színház vezetése, hogy a stúdió 2020 szeptemberétől az ő nevét veszi fel, kijelölve ezzel egy követendő szellemi irányt.

A színház épülete előtt kezdődött a stúdiónévadó, a komáromi Entrópia metálzenekar adta elő Benkő Géza Ott vagyok mindenhol című megzenésített versét.

Bent az előcsarnokban először Derzsi György énekelte el saját megzenésítésben a néhai színművész Meddő dal című költeményét. Benkő Géza Apokrif című szövegét Culka Ottó színművész adta elő.

Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója egy régi előadás emlékét idézte fel, amelyben Benkő Gézával és Olasz Istvánnal játszottak.

Tóth Attila (Tati), a színész barátja, a Benkő Géza Stúdiószínpad „keresztapja” Svédországból küldött videoüzenetet, majd Derzsi György adott elő részletet a Benkő Géza rendezte Lehár című monodrámából.

A névadó ünnepség zárásaként a jelenlévők megtekinthettek egy Benkő Gézáról készült kisfilmet, amelyet Bárdos Ágnes szerkesztett, s amely először 2018-ban, a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny megnyitóján került bemutatásra. A film operatőre Milan Drozd, narrátora Culka Ottó voltak, a szöveget Varga Emese írta.

A névadó ünnepség műsorát Garajszki Margit dramaturg vezette.

A szeptember 22-i névadóhoz egy másik szomorú évforduló is kötődött. Két évvel ezelőtt ezen a napon távozott Kiss Péntek József író, rendező, tanár, aki 1999 és 2003 között a Komáromi Jókai Színház igazgatója volt. Ebben az időszakban, a színház jubileumi, ötvenedik évadában kezdték meg a körterem stúdiószínpaddá alakítását.

Fotó: Komáromi Jókai Színház

  • Előző
    Befejeződött az elmúlt száz év legnagyobb beruházása a Selye János Gimnáziumban
  • Következő
    Bérletek éjszakája – Óriási sikert aratott az évadnyitó kulturális ajánlóműsor

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család